Címkék

Szerzők

Friss topikok

Archívum

Korlátoznák az egyesülési jogot

2007.11.28. 14:20 sHelf

PRO


Szocialista országgyűlési képviselők az egyesülési törvény módosítását kezdeményezték. Kell-e korlátozni a szabadságjogokat ma Magyarországon?

KONTRA


Szabó Zoltán és Török Zsolt, MSZP-s képviselők a párizsi békeszerződés egyik pontjával egészítenék ki az egyesülési törvényt.

 

Felmerül a kérdés, hogy ez a törvényjavaslat mennyire egyeztethető össze a kormány liberális jogfelfogásával, hiszen ebben az esetben az egyesülési szabadsághoz való, alapvető jog korlátozásáról van szó. Az egyesülési jogról szóló törvény jelenlegi állapotában is kimondja, hogy a létrejövő szervezet „nem valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével”. Amennyiben azonban ezeket a kritériumokat teljesíti, a nyilvántartásba vétel a törvény szerint nem tagadható meg. A szocialisták ide iktatnának be még egy szubjektív szűrőt.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az időbeli egybeesést a Magyar Gárda megjelenésével, már csak azért sem, mert Szabó Zoltán a törvénytervezet szükségességének indoklásakor egyértelműen utalt rá, mint aggasztó eseményre, amelynek gátat kell szabni. A Magyar Gárda létezése nagyjából annyira veszélyes, mint egy fél Bácsfi Diána: a félelmetes néptánccsoport egyelőre elhanyagolt emlékhelyek, és temetők rendbe hozásával foglalja el magát. A magyar szocialisták és liberálisok néha megmosolyogtatóan hajlamosak ugyan felnagyítani a jobboldali szélsőségesek veszélyességét a társadalomra, azonban először született ebből törvényjavaslat.

<

3 komment

Címkék: mszp magyar gárda

A bejegyzés trackback címe:

https://reakcio-teszt.blog.hu/api/trackback/id/tr33245455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása